Kinőttem már a hiszékenységből. Mégis van olyan mindig, aki sikeresen ismét belerángat. A magabiztosság hiányzik az életemből. Nem vagyok senki, sosem voltam, érzéseimre pedig nincsen egyáltalán szükségem. Egy hétig folyamatosan úgy aludtam el, hogy minimum bőgök félórát. Soha a rohadt életemben nem fogom magamat megérteni, se más sem. Igazából, néha tényleg szükségem lenne valakire, aki meghallgatja a siránkozásomat. Ehelyett mindig nekem kell hallgatnom, miközben más beszél. Túlnyomó részt ebbe fulladok bele. Elviselhetetlen... Valaki mondana véleményt, ilyesmi. Gyűlölöm az emberi fajt, és azt is, ahová tart a világ. Ocsmány. A kedvesség egyfajta művészet vagy hasonló baromság. Az érzéseim valahogy azt mutatják, és a tapaszlataim is: bunkó emberekből van a legtöbb, csodálkozom, hogy ilyen lettem. Utálok mindent, és mindenkit.

Gyűlöllek azért, aki vagy, és azért is, aki nem...